Adóterhelés cikkek


Négy forintból egy adóra megy

Négy forintból egy adóra megy 

Miközben a hazai kisvállalkozások összességében fejlődnek, árbevételük meghatározó részét továbbra is közterhekre fordítják – derül ki a CIB Bank adataiból.  Egy 400 ezer forint alatti forgalmú magyar mikrovállalkozás átlagosan minden negyedik forintját adóra utalja. Piaci adatok alapján a közterhek aránya a cégek méretével fordítottan arányos: 4 millió forintos pénzforgalom fölött már csak minden tizedik forintból válik adóforint.
Járulék, vagy adócsökkentéssel járnánk jobban?

Járulék, vagy adócsökkentéssel járnánk jobban? 

A kormányzat nemrégiben beígért járulékcsökkentési tervei kapcsán még semmi biztosat nem tudni, így azt is nehéz meghatározni, ki és mennyivel jár majd jobban. Az RSM Hungary szakértőjének segítségével utánaszámoltunk, mi érné meg a munkavállalóknak és a cégeknek.
Magasabb adókra számítanak a vállalatok

Magasabb adókra számítanak a vállalatok 

Visszafogott optimizmussal kezdik az idei évet a hazai nagyvállalatok. A cégek elsősorban saját helyzetüket illetően számítanak kedvező kilátásokra, míg a makrogazdasági környezet szempontjából inkább stagnálást várnak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo