Rosszabb lett a helyzet, több a baleset

Több mint 3 százalékkal 14 679-re nőtt a múlt évben a személysérüléssel járó balesetek száma. Az országon belül mindössze öt vármegyében javult a helyzet, a többiben és Budapesten viszont rosszabb lett. A személysérüléses balesetek több mint fele pedig gyorshajtás vagy az elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése miatt következett be - közölte a hivatalos rendőrségi adatok alapján a Netrisk. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kirívó szabálysértések esetén, például ittasan vagy kiemelkedő sebességtúllépéssel okozott balesetnél még a casco sem fedezi a kárt. A cascobiztosítások átlagdíja márciusban egyébként 138 ezer forint volt.

Sok baleset történt az utakon a múlt év során és a gyorshajtás mellett az elsőbbségadás jelenti a legfőbb problémát - derült ki a Netrisk.hu hivatalos rendőrségi adatokon alapuló összeállításából.

A fővárosban és a legtöbb vármegyében rosszabb lett a helyzet

A múlt év során 14 679 személysérüléssel járó közúti baleset történt, ami 3,1 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbival összevetve. Budapesten és a vármegyék többségében 0,2-15,6 százalékkal nőtt a balesetek száma. Mindössze Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogyvármegyében csökkent a számuk, mégpedig 1,4-9,5 százalékkal.

„Az adatok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy ezekben csak a személysérüléssel járó balesetek szerepelnek. Emellett vannak a kisebb, például koccanásos balesetek is, amelyekben nem sérül meg senki és csak vagyoni kár keletkezik. Ezek számára nincs pontos adat, egyrészt a biztosítók külön kezelik azokat, másrészt vannak olyan balesetek, amelyek során az érintettek a helyszínen megegyeznek a kártérítésről. Utóbbiakra jellemzően akkor van példa, ha az egyik fél kifizeti a másik kárát, ahelyett, hogy a kötelező biztosítója állna helyt. Így mentesül attól, hogy a bonus-malus rendszerbe lejjebb kerüljön, ami magasabb biztosítási díjat jelentene a következő évben” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

A gyorshajtók okozták a legtöbb balesetet

Tavaly a személysérüléses balesetek 28 százaléka gyorshajtás, 26 százalékuk pedig az elsőbbségadásra vonatkozó szabályok megszegése miatt következett be.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo