Szigorúbb adóellenőrzésekre készülhetnek a hazai cégek

Szigorúbb adóellenőrzésekre számítanak 2023-ban a hazai vállalatok, a legkockázatosabb területnek a transzferárazást tartják – mutat rá az EY Adókonferencia több mint 250 résztvevője körében készített felmérés. Az új szabályok mellett bizonytalan gazdasági helyzettel is szembesülő vállalkozásoknak azonban számos állami támogatás és adókedvezmény áll a rendelkezésére, hogy fenn tudják tartani versenyképességüket.

Heteken belül megjelenhet a Pénzügyminisztérium új rendelete, amely minden eddiginél összetettebb és részletesebb adatszolgáltatást fog előírni a transzferár nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatoknak. Az adóvezetők közel fele tart is a területtől, és a transzferárazásban (45 százalék) látja a legnagyobb adókockázatot vállalkozására nézve.

Élesedő verseny (Fotó: Depositphotos)
Élesedő verseny (Fotó: Depositphotos)

Az EY felmérésében megkérdezettek szerint az ÁFA (27 százalék) és a társasági adó-változások kezelése (14 százalék) jelenthet még fokozott kihívást. A résztvevők többsége (59 százalék) arra számít, hogy az adóellenőrzések a jövőben szigorodni fognak.

„A verseny egyre élesebb. A multinacionális vállalatok érthető módon mindent megtesznek azért, hogy optimalizálják a profitot azokban az országokban, ahol működnek. Azért, hogy Magyarország ne szenvedhessen hátrányt egy ilyen helyzetben, a transzferár-szabályokon mindenképp változtatnunk kellett. Az új adatszolgáltatási kötelezettséget a társasági-adóbevallással egyidejűleg kell majd benyújtani. A NAV ennek köszönhetően hatékonyan fel fog tudni lépni azért, hogy a hazánkban realizált profit után itthon fizessenek adót a nemzetközi vállalatok” – hangsúlyozta Besesek Botond a konferencián.

Vékási Tamás, az EY Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai vállalatoknak nem csak adóváltozásokkal, de számtalan gazdasági változással is meg kell küzdeniük, mint az energiaválság, az infláció vagy a finanszírozási költségek emelkedése. 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo