Startup szótár, ingyenesen, mindenkinek – egy nyelven beszélünk?

Minden ágazatnak, szakmának adott a saját szókészlete, de előfordul, hogy egyes szakszavak előretörnek és hihetetlen karriert érnek el, miközben részévé válnak a köznyelvnek, lásd – sajnos – a pandémia körüli vagy a háborús kifejezéseket. Hasonló, bár lassabb folyamat játszódik le gazdasági körökben már évek óta: a hagyományos pénzügyi vagy éppen pr szakma mellett létrejött egy startup szókészlet is, na persze, hogy angolul.

Magyarul vagy angolul?

Ki lehet-e váltani ezeket magyar szavakkal, szükség van-e egyáltalán erre? A fordítás mikor félreérthető? A Design Terminal áldásos munkája eredményeképp megszületett a magyar startup szótár, amely megmagyarázza a gyakran használt kifejezéseket, sőt, ajánl helyette sokszor magyar megfelelőt is.

Szótár az üzleti világhoz (Fotó: Depositphotos)
Szótár az üzleti világhoz (Fotó: Depositphotos)

Tegyük hozzá, nem mindig egyszerű dolog ez, mert amit angolul egy szó jelöl, az a magyarban körülírva, magyarázva, fél mondat. De a szerzők Szótár – Értelmező kéziszótár a startup világhoz címmel ABC-rendbe szedték, és elmagyarázták az új üzleti világ leggyakoribb, itthon is használt szavait. 

Van, ami betagozódott

Az innovációs ügynökségnek az volt a célja a szótár összeállításával, hogy ismeretet adjon a fiataloknak, és mindazoknak, akik nem mozognak ismerősen az üzleti világban. Kiderül, hogy sokszor van pontos magyar megfelelője az adott idegen kifejezésnek. 

„Mert sokszor a saját szóhasználatunkon, de környezetünkben még inkább észrevesszük a fölösleges idegen szavakat, főleg az angol nyelvből átvett kifejezéseket. Szeretnénk, ha mindenki értené, amikor feltörekvő magyar vállalkozók sikereiről beszélünk!” - olvasom a csapat beköszöntőjében.

Több mint 160 szó és rövidítés helyett kínálnak magyar megfelelőt - vagy józanul megállapítják, törődjünk bele, ez már betagozódott a nyelvünkbe, mint oly sok más, idegen szó.

Akviráljuk vagy felvásároljuk?

De mit is jelent valójában hogy startup? Induló vállalkozás,

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo