Nem jött be az oroszoknak az orosz McDonald's

Komoly veszteséggel zárta a tavalyi évet az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén létrejött orosz gyorsétterem, a Vkuszno - i Tocska üzemeltetője.

A Sistema 11,3 milliárd rubel (52,5 milliárd forint) veszteséget jelentett 2022-ről, míg a bevétele 2,3 százalékkal, 73,5 milliárd rubelre csökkent orosz számviteli szabvány szerint - közölte a cég szerdán. A Sistema 2021-ben még több mint 2 milliárd rubel adózott eredménnyel zárt. A tavalyi adatokat befolyásolta, hogy a Sistema alá tartozó éttermek tavaly március közepétől júniusig nem működtek, a kibővített hálózat újranyitása fokozatosan történt szeptember végéig.

Az amerikai McDonald's gyorsétteremlánc tavaly márciusban felfüggesztette tevékenységét Oroszországban, majd úgy döntött, hogy teljesen elhagyja a piacot, és eladja oroszországi üzlethálózatát. A vevő a NefteKhimServis olajcég társtulajdonosa, az Alekszandr Govor vezette Sistema, amely korábban 25 szibériai McDonald’s franchise engedélyével rendelkezett és a McDonald's kivonulásával megvásárolta az összes többit is, egyben bevezette a Vkuszno - i Tocska új márkanevet.

Az új márka első étterme tavaly június 12-én nyílt meg Moszkvában.

A McDonald's-nak 847 étterme volt Oroszországban, innen származott az amerikai cég teljes bevételének 9 százaléka, mintegy 2 milliárd dollár az Ukrajna ellen indított orosz intervenció előtti évben, 2021-ben.

(MTI) 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo