Beárazzák az ESG-készültséget a befektetők

A megkérdezett befektetők nyolcvankét százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ESG témaköröket jelenleg is vizsgálják a tranzakciós folyamatok során, 67 százalékuk pedig felárat is fizetne egy olyan céltársaságért, amely érett és összehangolt ESG stratégiával rendelkezik.

A KPMG tanulmány eredményei alapján azonban az is megállapítható, hogy az ESG átvilágítás tartalma kapcsán nincs egyetértés, a céltársaságok pedig nem mindig képesek megfelelő minőségű adatokat vagy dokumentációt szolgáltatni. Ennek következtében, a szakemberek gyakran ütköznek nehézségekbe a megállapításaik, illetve az azokhoz kapcsolódó pénzügyi hatások és értékteremtési lehetőségek számszerűsítése során.

“A befektetők számos kihívással szembesülnek az ESG átvilágítás tranzakciós folyamatba való beépítése során” – mondta Clive Adendorff, az EMA ESG Hub COO partnere. “Az ügyfelek tudni akarják, »hogy mi számít jónak« a versenytársaikhoz és a piaci elvárásokhoz viszonyítva. Ezen felül meg akarnak győződni arról, hogy a kockázatok mellett teljes rálátással rendelkeznek a potenciális lehetőségekről is.”

A KPMG 2022 EMA ESG Due Diligence Study a felmérések és a befektetőkkel végzett személyes interjúk eredményeit kielemezve von le következtetéseket arról, hogy a tranzakciós döntéshozók milyen tevékenységet folytatnak az ESG területén. A szerzők arra jutottak, hogy a gyakorlott, ESG átvilágítást végző szakértők összehangolják az átvilágítás során elvégzett eljárásokat az átfogó vállalati ESG stratégiával, illetve az ESG átvilágítás megállapításait összekapcsolják a tranzakció zárása utáni intézkedésekkel.

A kockázatok elkerülése fontos – de a kockázatok elkerülése mellett a gyakorlott ESG átvilágítással foglalkozó szakemberek inkább az ESG-vel kapcsolatos, a tranzakció zárása utáni értékteremtési lehetőségekre helyezik a hangsúlyt” – mondta Szabó István, KPMG CEE régió fenntarthatósági vezetője. “A potenciális lehetőségek korai felismerésében monetáris értéket látnak, így befektetnek azon folyamatokba, melyek a lehetőségek feltárására irányulnak.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo