A kormány megmenti a nyíregyházi Electrolux 650 dolgozóját?

A nyíregyházi Electrolux-gyár bezárása esetén a kormánynak és a cégvezetésnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az ott dolgozók "munkából munkába" kerüljenek, azaz lehetőséget kapjanak más munkahelyeken történő elhelyezkedésre - jelentette ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Czomba Sándor a gyárban tett látogatását követően arról beszélt, a svéd óriásvállalat a gyár bezárásáról szóló szerdai bejelentése sajnálatos, hiszen néhány hónappal ezelőtt még fejlesztésről és újabb beruházásról szóltak a hírek, ez a hír pedig a gyár vezetését és a munkavállalókat egyaránt meglepte.

Néhány éve még a fejlődésben hittek  (Fotó: MTI/Balázs Attila)
Néhány éve még a fejlődésben hittek (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Az üzem bezárásának okairól szólva azt mondta, a Nyíregyházán gyártott szabadonálló hűtőszekrényeket elsősorban a skandináv országokban értékesítették, ennek a piaca zuhant most jelentősen. A fejlesztések során az egyik új gyártósoron a beépíthető hűtőszekrények gyártását kezdték volna meg, illetve korszerűbb technológiával gyártották volna az eddigi termékeket - mondta, hangsúlyozva, a meglévő gyártáskapacitást az idei év végig fenntartja az Electrolux, amely eddig az időpontig a munkavállalóit is megtartaná.

Az államtitkár kifejtette, meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy iparpolitikai-foglalkoztatáspolitikai szempontból van-e a kormányzatnak és a cégvezetésnek olyan közös mozgástere, amivel ezt a döntést befolyásolhatnák vagy megváltoztathatnák. "Amennyiben nincs, akkor mindent meg kell tennünk közösen azért, hogy a gyár dolgozói munkából munkába kerüljenek, vagyis lehetőségük legyen más munkahelyeken történő elhelyezkedésre" - fogalmazott Czomba Sándor.

Az államtitkár emlékeztetett, utóbbira jó az esély, mivel néhány évvel ezelőtt ugyanennek a cégcsoportnak a jászberényi gyárában történt hasonló nagyságú leépítés.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo