Változás az egyik legsúlyosabb adóügyi jogsértésnél

Megáltozott az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatása az egyik legsúlyosabb adóügyi jogsértés, és a NAV kétmillió forint mulasztási bírság kiszabása mellett be is zárathatja az üzletet. Sok vállalkozást ugyanakkor a törvény által kötelezően előírt közzétételi listára felkerülés érint a leghátrányosabban, mert két évig semmilyen költségvetési támogatást nem kaphat az adózó, ha felkerül a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság vagy a NAV listájára.

A szombaton hatályba lépett változás a jogbiztonságot is szolgálja, mert már nincs jelentősége annak, melyik hatóság éri tetten az alkalmazottját bejelenteni elmulasztó munkáltatót, mert a NAV-nál is megnyílik a lehetőség a listáról történő lekerülésre.

A jogsértés súlyára tekintettel szükségesek garanciális szabályok is, így egyrészt egy évben csak egyszer lehet kérni a lekerülést, másrészt legfeljebb öt alkalmazott bejelentésének elmulasztása esetén vehető igénybe ez a fajta könnyítés.

Harmadrészt meg kell fizetni a közzétételi bírságot is, amelynek mértéke a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírság tízszerese, így az összeg elérheti a 20 millió forintot – írták a közleményben.

A hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó változásokról a NAV azt írta, hogy a hatóság ügyfélcentrikus, így jellemzően amikor valaki nem teljesíti határidőben a bevallási, adatszolgáltatási vagy pénzforgalmi számlanyitási kötelezettségét, nem bírságol rögtön, hanem figyelmeztet.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo