Utazni fog a tűzifa országszerte

Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy szeptember 19-én indult el az Országos Tűzifaprogram. A kezdeményezést meghirdetése óta hatalmas érdeklődés övezi. Az ország 152 értékesítési pontjának nagy részében zökkenőmentes a vásárlók kiszolgálása. A lakossági igények Budapesten és környékén, illetve a Kis- és Nagyalföldön a legnagyobbak, amelyek esetenként  elérik vagy meg is haladják a helyi termelési kapacitást – tette hozzá. Ennek megoldása érdekében az erdőgazdaságok átütemezték a munkavégzést, és mindenütt a tűzifa termelést helyezték az előtérbe. Szeptember végétől pedig vasúton és közúton szállítják a fát azokra a helyekre, ahol arra nagyobb az érdeklődés. Így jut az első ütemben már 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe valamint az alföldi régiókba – emelte ki a tárcavezető.

Sláger a tűzifa (Fotó: SXC)
Sláger a tűzifa (Fotó: SXC)

Nagy István elmondta, jelenleg a MÁV-val együttműködésben új vasúti lerakóhelyek kialakítása zajlik, illetve plusz fakitermelő kapacitás átcsoportosítása történik a főváros térségébe. Egyeztetések zajlanak továbbá a katasztrófavédelemmel, a büntetés végrehajtással, az erdészeti oktatási intézményekkel az erdőben 2-4 méteres hosszban termelt tűzifa telephelyen történő darabolására.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult energiaválság miatt elindított hatósági áras tűzifa program mellett, a kormány idén is biztosít ingyenesen is tűzifát a kistelepülésen élő rászorulóknak. A Belügyminisztérium szociális tüzelőanyag programjára a kormány 5 milliárd forintot fordít.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo