Új építésű lakások: egyre több budapesti kerület lépi át a kétmilliós négyzetméterárat

Mérséklődött az új építésű lakások áremelkedési üteme a fővárosban, éves viszonylatban azonban továbbra is 16 százalékot meghaladó drágulás tapasztalható. Az Otthon Centrum mérése szerint a budapesti átlagos négyzetméterár megközelíti a kétmillió forintot, de a rekorder I. kerületben az átlagár ennek több mint másfélszerese.

Az új építésű budapesti lakáspiacot kevésbé mozgatja meg az Otthon Start Program, mivel a kedvezményes hitel egyik feltétele a 1,5 millió forintban maximalizált négyzetméterár, ilyen árú fejlesztői ajánlat csak a külső pesti kerületekben fordul elő, de az amúgy is szűkebb kínálat okán ott sem általános. Ugyanakkor a hitelkamatok relatíve állandósága, illetve az igénybe vehető támogatások sokfélesége keresletnövekedéssel párosult – összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője az új építésű fővárosi lakáspiacot.

Soóki-Tóth Gábor elmondta, a listavezető kerületekben nincs változás, továbbra is az I., II. és az V. kerületben a legdrágább az új lakás, ám a sorrend ezúttal módosult: a szeptemberi felmérés szerint az I. kerület a jelenlegi rekorder 3,68 millió forintos, átlagos négyzetméterárral, és ezzel megelőzi az V. kerület 3,64 milliós átalagárát. A II. kerület 3,55 milliós, fajlagos átlaggal a harmadik, de a XII. kerület sem sokkal marad el ettől az árszinttől.

Lassult az új építésű lakások drágulása
Lassult az új építésű lakások drágulása
Fotó: DepositPhotos.com

A szakember arról is beszámolt, hogy egyre több kerület lépi át a kétmilliós négyzetméterárat: a VI., VII. kerület 2,5, valamint 2,3 milliós átlagára mellett a XI. kerület és a XIII. kerület kínálati négyzetméterára is meghaladta a 2 millió forintos középértéket. A többi budai és belvárosi kerület jellemzően a 1,5-2 milliós ártartományban mozog. Ilyen például a III. kerület, ahol 1,9 millió, és a IX. kerület is, ahol 1,96 millió forint az átlag.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo