Szépen spórol Európa, 10 százalékkal csökkent a gázfelhasználás

Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globális kapacitásnövekedés duplájára emeli LNG-beszerzéseit.

Az IEA közölte: Európa az orosz gázszállítások erőteljes visszaesését LNG-importtal, valamint alternatív csővezetékes szállítással ellensúlyozta. Az európai LNG-kereslet az első nyolc hónapban 65 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, elvonva forrásokat az ázsiai-csendes-óceáni térség hagyományos vevőitől, ahol a vásárlások ugyanebben az időszakban 7 százalékkal csökkentek.

Az IEA előrejelzése szerint Európa LNG-importja idén több mint 60 milliárd köbméterrel fog nőni, ami több mint kétszerese a globális LNG-exportkapacitás bővítésének. Rövid- és középtávon ez erős keresleti nyomás alatt tartja majd a nemzetközi LNG-piacot, így Ázsia LNG-importja az év hátralévő részében emiatt alacsonyabb marad a tavalyinál az IEA közlése alapján. (MTI)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo