Putyinnak nagy csapás az európai enyhe időjárás

A szokásosnál enyhébb tél eddig kedvezően befolyásolta a földgáz árának alakulását, ezzel az egész európai, így a magyar gazdaságnak is megnyugvást hozva, azonban ez nem jelenti az orosz-ukrán háborúval kirobbant gazdasági válság végét. Az energiaárak alakulása továbbra is kulcskérdés az infláció mértéke szempontjából, és meghatározó lesz arra nézve, hogy mely gazdaságok süllyednek recesszióba, és milyen gyors lesz a kilábalás. Az Equilor Befektetési Zrt. éves kitekintő elemzése alapján a magyar gazdaság idén kisebb, 0,5 százalékos növekedést mutathat fel, az éves infláció 18 százalékon alakulhat, míg a forint árfolyama az elmúlt hetek erősödése, stabilitása után ismét enyhén gyengülő pályára állhat és az euró árfolyama visszatérhet 415 forint közelébe.

A nagy jegybankok szigorító politikája a második negyedévben érheti el a kamattetőt, ami egész évben fennmaradhat, ezzel kedvezőtlenül befolyásolva a tőkepiacok mozgását. Hazánkban a Magyar Nemzet Bank szeptember végén fejezte be az alapkamat-emelési ciklusát, de a forint intenzív gyengülése miatt később nemkonvencionális eszközökkel folytatta a monetáris szigorítást. Azóta irányadó kamatként az egynapos betéti tendereken meghatározott kamatszint szolgál, mely változatlanul 18 százalék. A jegybank hat fontos feltételt határozott meg a kamatvágás megkezdéséhez, melyek eddig teljes egészében nem teljesültek, így Török Lajos leghamarabb a második negyedévben számít kamatvágásra, akár az inflációs csúcs elérése előtt. Hozzáteszi, hogy a hitelminősítőkre is érdemes figyelni, mivel leminősítések várhatóak. Az első hitelminősítési felülvizsgálat pénteken várható a Fitch részéről, és reális esély van a kilátások rontására az uniós források körüli bizonytalanságok, illetve a magas folyó fizetési mérleg hiánya miatt. Egy héttel később az S&P várhatóan figyelmeztet a fennálló kockázatokra, de a leminősítéssel kivár az uniós források új határideje miatt. Amennyiben márciusban sem sikerül teljeskörűen megegyezni az Európai Unióval, a következő, júliusban esedékes felülvizsgálat alkalmával már mindenképpen számítani kell a leminősítésre (BBB- osztályzatra), mely még mindig befektetésre ajánlott kategória.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo