Női vállalkozások támogatására indul pályázat

A Visa Magyarországon is elindítja Visa She's Next elnevezésű, női vállalkozások támogatására létrehozott globális programját. Öt nyertes magyar vállalkozónő egyenként 2 millió forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyer.  A győzteseket elismert szakértőkből és vállalkozókból álló zsűri választja ki. 

A Visa She's Next magyarországi programjának nagykövete D. Tóth Kriszta, ismert médiaszemélyiség, a WMN alapító-ügyvezetője elmondta:

"Saját ötletet megvalósítani, vállalkozni, egy csapat élére állni, függetlenként terméket, szolgáltatást fejleszteni az egyik legizgalmasabb dolog a világon. De nem kihívásoktól mentes, pláne, ha az ember nőként vág bele abba, hogy a saját lábára álljon. A WMN magazin alapítása óta eltelt elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján, tudom, hogy az álmaink megvalósítása sokkal többről szól, mint, hogy sikerül-e a nagy ötlethez forrást találni. Legalább ennyire fontos, a megtartó közösség, a szakmai mentorálás, az emberi támogatás, és nem utolsó sorban az, hogy képes legyél tanulni a kudarcaidból és megünnepelni a sikereidet.”

A 2020-as indulás óta a Visa világszerte több mint 2,8 millió dollárt fordított több mint 260 női vállalkozónak nyújtott támogatásra és mentorálásra a Visa She's Next globális program keretében, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Írországban és Lengyelországban.

A pályázatokat a mai naptól fogva 2023. május 21-ig lehet benyújtani, további információk a Visa magyar honlapján.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo