Megtörtént a fordulat, előkerültek a hitelesek

A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés után a hitelpiac fokozatosan helyreállt, és mára közel került a korábbi csúcsszintekhez – különösen a lakáshitelek területén – derül ki a K&H saját adataiból. A személyi kölcsönöknél pedig hódít az online megoldás. 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A piaci alapú lakáshitelek átlagos kamata jelenleg 6,5 százalék körül mozog, ami kifejezetten kedvező, különösen az inflációhoz viszonyítva. A pénzintézetek közötti erős verseny következtében a hitelfelvevők ma sok esetben kedvezőbb feltételekhez jutnak, mint maga az állam – ez egy ritka, de jelenleg fennálló piaci anomália. Mindez jól jelzi a hitelpiac aktivizálódását, amit a lakosság is kezd egyre inkább felismerni. A hazai lakosság hitelhez való hozzáállása továbbra is konzervatív: GDP-arányos adósságszintünk az EU egyik legalacsonyabbja.

Stabilizálódni látszik a piac
Stabilizálódni látszik a piac
Fotó: Depositphotos

A hitelek zöme a legmagasabb jövedelmi szegmenshez köthető, a legjobban kereső 20 százalék veszi fel az új lakáshitelek kétharmadát. A lakáspiacot továbbra is az alacsony kínálat jellemzi, évente az ingatlanállomány mindössze 0,2 százaléka újul meg. Az új építésű lakások hiánya miatt a hitelek döntő többsége használt ingatlanokra irányul. A vásárlók elsősorban nem a méret, hanem az ingatlan minősége terén kötnek kompromisszumot – az utóbbi időben romló energetikai besorolások is ezt jelzik – derült ki a K&H pénzügyi influenszereknek tartott sajtóeseményén.

Még olcsóbban is lehet

A támogatott hitelkonstrukciók egyre nagyobb szerepet kapnak: a Babaváró, a CSOK Plusz és a zöld lakáshitel nemcsak népszerűek, hanem valódi pénzügyi előnyt is nyújtanak. Egy példán keresztül bemutatva: ha egy ügyfél 26 millió forintos hiteligényt kizárólag piaci alapú lakáshitelből fedez, a havi törlesztőrészlet közel 194 ezer forint lehet, míg ugyanekkora összeg támogatott elemekből (Babaváró és CSOK Plusz) összeállítva akár 134 ezer forintra is csökkenhet. Ez jelentős megtakarítás, ráadásul a támogatott konstrukciók fenti kombinációjának átlagos kamatszintje így 1,7 százalék körüli, szemben a piaci 6,5 százalékkal.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo