Komolyabb szállítási díjat vetnek ki az interneten rendelt könyvekre Franciaországban

A könyvesboltok megmentése és az igazságos piaci verseny érdekében három eurós kiszállítási díjat vezetnének be - közölte a francia kormány.

A körülbelül 1200 forintos szállítási díjat minden 35 euró (14 ezer forint) alatti internetes rendelésre kiszabnák, hogy a könyvesboltokat - amelyek néha akár 7 eurót (2800 forint) is kiszámláznak a megrendelt könyvek szállítására - ne szorítsák ki a piacról az olyan internetes kereskedőóriások, mint az Amazon vagy a francia Fnac webáruház. Noha a francia törvény - hasonló okokból - 2014 óta tiltja a könyvek ingyenes kiszállítását, a többi közt az említett cégek is kijátsszák a szabályokat, és mindössze egy eurocentet (4 forint) számolnak fel kiszállítási díjként a megrendelt könyvekre.

Még az Európai Bizottsgának is jóvá kell hagynia a díjat (Fotó: Depositphotos)
Még az Európai Bizottsgának is jóvá kell hagynia a díjat (Fotó: Depositphotos)

A szóban forgó törvényjavaslatot múlt decemberben már elfogadták ugyan, a kormánynak azonban még dűlőre kell jutnia a szállítási díj végleges összegéről. Amint ez megvan, a kormány értesíteni fogja az Európai Bizottságot a törvényről. A új szabályok azután léphetnek hatályba, hogy a bizottság jóváhagyta.

"Amellett, hogy ez (az intézkedés) segít a könyviparnak alkalmazkodni a digitális korszakhoz, egyúttal helyreállítja az egyensúlyt az online kereskedelmi felületek és a könyvesboltok között" - fogalmazott a francia kulturális és pénzügyi tárca közös közleményében.

Indoklásuk szerint az online kereskedők a rendelés végösszegétől függetlenül gyakorlatilag ingyen szállítják ki a könyveket, a hagyományos könyvesboltok azonban nem tudják felvenni a versenyt az ilyen alacsony szállítási díjakkal.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo