Drágult a kötelező biztosítás

Több mint 27 ezer forintos átlagdíjon kötötték meg az érintettek az új, kötelező biztosításaikat az év végi kampányban, ez 14 százalékos növekedést jelent a Netrisk.hu adatai szerint. A kampányban érintett autók átlagéletkora 20 év, a márkák toplistáját pedig a Suzuki vezeti az Opel és a Volkswagen előtt. A Netrisk.hu adataiból az is kiderült, hogyan lehet három- vagy hatszoros különbség is az átlagdíjak között.

A teljes idei kötésállományt nézve a bonus kategóriákba tartozó autósok esetében az átlagdíj közel 37 ezer forint volt az idén. A ranglétra tetején lévő B10-es osztályzatú autósoknál azonban ez már lecsökkent 27 ezer forintra.  Az okozott balesetek miatt malus kategóriába sorolt autótulajdonosoknál és -üzembentartóknál ellenben már több mint 110 ezer forintra ugrik a kötelező felelősségbiztosítás átlagdíja, azaz a bonusos értéknek majdnem a háromszorosára. A legmagasabb díjkategóriát jelentő malus 4-es osztályba tartozó kötelezős átlagdíj pedig az idén megközelítette a 163 ezer forintot, ez a hatszorosa a legalacsonyabb, B10-es átlagértéknek.

Besnyő Márton azt is elmondta, hogy az autódrágulás, a szervizköltségek és az alkatrészek árának emelkedése miatt azoknak az autósoknak, akik még nem rendelkeznek vele, megfontolandó a CASCO biztosítás megkötése is. A CASCO éves átlagdíja ugyanis a legtöbb esetben töredéke egy töréskár javításához kapcsolódó kiadásnak. Ráadásul sok biztosítónál a kötelezővel együtt megkötött CASCO esetén kedvezményeket kaphatnak az érintettek, különösen azok, akik évek óta igazoltan kármentesen vezetnek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo