Annyi az orosz földgáznak

Világszinten is úttörőnek számító fejlesztésen dolgozik a Wienerberger és a Miskolci Egyetem a fenntartható téglagyártás érdekében. Az építőanyaggyártó tiszavasvári gyárának szárítóberendezésében, valós ipari körülmények között egy égőben 100 százalék hidrogén felhasználásával hajtották végre a kiégetést megelőző szárítási folyamatot. Laborkörülmények között pedig már a tégla kiégetését is sikerült tisztán hidrogén felhasználásával megvalósítani. A kísérletek eredményei alapján új lendületet kaphat a földgáz kiváltása a kerámia iparban, ami jelentős szén-dioxid-kibocsátás csökkenést eredményezhet.

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Wienerberger Zrt. magyarországi gyártásának zöldítésében. Az építőanyaggyártó a Miskolci Egyetemmel és a német Scharr-TEC GmbH égőgyártóval közösen, a társaság tiszavasvári téglagyárának gyorsszárító berendezésében sikeresen hajtott végre kerámia égetést megelőző szárítási folyamatot kizárólag hidrogén felhasználásával.

Szennyező földgáz helyett környezetbarát hidrogén
Szennyező földgáz helyett környezetbarát hidrogén
Fotó: Wienerberger
A mostani kísérletsorozat bebizonyította, hogy a korábban elért 25 százalékos kevert hidrogénarány után mára gyakorlatilag a teljes földgáz-kiváltás is megvalósítható a tégla szárítás és majd az égetés folyamatában is. A technológia azért különösen értékes, mivel meglévő infrastruktúrák úgynevezett retrofit átalakításával is elérhető. Ennek lényege, hogy teljes technológia kiváltás helyett, a meglévő berendezés korszerűsíthető, ami jelentős költségmegtakarítást jelent.

„A Miskolci Egyetem Energia-, Kerámia- és Polimertechnológiai Intézetével végzett közös kísérletsorozatunk eddig rendkívül ígéretes eredményeket hozott. A laboratóriumi körülmények között sikeresen tesztelt tiszta hidrogéntüzelés után a következő lépés a sorozatgyártási próbák megkezdése lehet. Kísérleteink bizonyítják, hogy a fosszilis tüzelőanyag-mentes téglagyártás nem csak távoli jövőkép, hanem egy rövid időn belül teljes mértékben megvalósítható gyártási alternatíva” – mondta Vaskó Péter, a Wienerberger országos termelési vezetője.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo