A horvát orvosok is bajszot akasztottak a kormánnyal

Öt horvát orvosi ernyőszervezet nagyszabású tüntetést szervezett szombaton SOS az egészségügyért mottóval Zágrábban, hogy kifejezzék elégedetlenségüket státuszukkal, fizetésükkel és az egészségügyi rendszer általános helyzetével szemben - közölte a horvát közszolgálati televízió.

A szervezők becslései szerint 1500 orvos gyűlt össze az ország egész területéről, akik a többi között Ha nem kellünk Horvátországnak, kellünk másnak, Túlhajszoltak, alulértékeltek, alulfizetettek feliratú transzparensekkel vonultak a Szent Márk térre, a kormány épülete elé.

Merre tovább horvát egészségügy? (Fotó: depositphotos)
Merre tovább horvát egészségügy? (Fotó: depositphotos)

A nagygyűlésen Ivana Smit, az orvosi kamara alelnöke azt mondta: nem valaki ellen, hanem a közegészségügy megmentéséért gyűltek össze.

A rendszer elérte a fenntarthatóság határát, a nyugdíjas és a nyugdíj előtti kollégák tartják életben. Ez normális? - tette fel a kérdést.

Rámutatott, hogy a sürgősségi orvoslás annyira népszerűtlen, hogy szinte senki nem jelentkezik ilyen szakirányú specializációra. Egy gyakornok 55 kunáért (2745 forint), egy végzett orvos 70 kunáért (3494 forint) dolgozik óránként - mondta.

Renata Culinovic Caic, a horvát orvosi szakszervezet elnöke beszédében felszólította Andrej Plenkovic horvát kormányfőt, hogy mentse meg a horvát egészségügyet.

Mint mondta, az egészséges egészségügy mindenki érdeke, függetlenül a politikától, az ideológiától és a pártoktól. Arra szólított fel, hogy akiknek döntési jogkörük van, kezdjék meg az egészségügyben felmerülő problémák mihamarabbi megoldását.

A már korábban bejelentett demonstrációt annak ellenére tartották meg, hogy az öt ernyőszervezet, a Horvát Orvosi Kamara, a Horvát Orvosi Szakszervezet, a Horvát Kórházorvosok Szövetsége, a Horvát Családorvosok Koordinációja és Fiatal Orvosok Kezdeményezés egy nappal korábban tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyi minisztérium képviselőivel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo