A borospohár aljára néztek az ellenőrök

Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék – ellenére megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken található borkimérő egységek vizsgálata – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tokaji borvidék turisztikailag kiemelt helyszínein termelői borkimérést végző egységeket, valamint vendéglátóhelyek bor- és alkoholos italkínálatát ellenőrizte a Nébih májusban. Az akcióban a hatóság emberei többek között arra összpontosítottak, hogy a forgalmazott borászati termékek és alkoholos italok élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek-e, továbbá a termékek minősége, nyomon követhetősége, valamint a helyszínek higiéniai állapota megfelel-e a jogszabályi előírásoknak.

Megnyugtató eredmény született
Megnyugtató eredmény született
Fotó: Depositphotos

A hivatal a kiválasztott 18 ellenőrzött helyszínen 51 tétel hazai előállítású bort vizsgált, ezek minden esetben megfelelőnek bizonyultak.

Ezen felül 150 borászati termék érvényes forgalomba hozatali azonosítóját is ellenőrizték a Nébih Navigátor alkalmazással. Az ellenőrzött tételek mindegyike megfelelt.

A szeszes italoknál fontos feladat az esetleges házipárlatok forgalmazásának azonosítása. A hatóság 10 esetben végzett helyszíni vizsgálatokat és méréseket, minden tétel megfelelő volt.

A hatóság vizsgálta továbbá az egységek higiéniai megfelelőségét, a személyzet egészségügyi alkalmasságát is. Tizenhét helyszínen a higiénia körülmények megfelelőek voltak, egy esetben azonban figyelmeztetni kellett az előállítót az alapos takarításra és a tartályok rendszeres tisztítására. A borkimérő egységek alkalmazottai 7 esetben nem tudták hitelt érdemlően igazolni az egészségügyi alkalmasságukat.

Egy esetben elrendelték a jelöletlen termék megsemmisítését, egy-egy alkalommal pedig intézkedni kellett a termékkísérő dokumentum hiányos és pontatlan vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék miatt. Utóbbinál 646,5 liter borászati termék zárolását rendelte el a hatóság.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo