Részvételi csúcsot hozott a Manager Open kecskeméti regionális tornája

A Hámori Tamás korábbi éljátékos, jelenleg cégtulajdonos és versenyigazgató által kezdeményezett kilenc regionális versenyből valamint a budapesti döntőből álló immár XIV. Menedzser Teniszbajnokság az elmúlt hétvégén Kecskeméten folytatódott.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez volt az idei utolsó regionális torna. A viadal helyszíne a széktói tenisztelep volt, amely kitűnően előkészített tizenegy pályával várta a résztvevőket. Bár a meteorológia esőt jósolt azt végül sikerült elkerülni , a nagy erősségű szél és a hűvös idő így is nehézséget jelentett az indulók számára , akik az idei eddigi legnagyobb létszámmal jelentek meg a szép alföldi városban. A versenyre helyi vállalkozókon kívül Budapestről, Gyöngyösről, Kisbérről, Nyíregyházáról is érkeztek versenyezni vágyó üzletemberek.

Részvételi csúcs Kecskeméten

Az ünnepélyes megnyitó során  Gönczi Imre , a helyi klubot üzemeltető kft ügyvezetője emlékezett meg a kecskeméti tenisz élet jól ismert alakjáról a héten elhunyt neves edzőről ,Póczonyi Imréről aki számos élversenyzőt nevelt tanítványaiból. Külön köszöntötte a Budapest Bank , a főszponzor képviselőjét és a két helyi támogatót az OTP-ét és a Ver-Bau Építőipari Kft-ét. Ezt követően Dr Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester kívánt mindenkinek jó játékot majd Orosz Éva ismertette a sorsolás eredményét és a játékrendet.

Az amatőr kategóriában a kisbéri Tapolcsányi Patrik – Sáhó Tivadar pár szerezte meg az első helyet a kecskeméti Magyar Péter-Fritz István ellenében , míg a harmadik helyért folyó küzdelmet a szegedi Lajos Attila – Török Gábor páros nyerte a helyi Kiss Endre – Kárász Tamás duóval szemben. A 110 éves vagy idősebb férfi párosok számában Almai János és fia Péter pesti fogorvos páros győzedelmeskedett a kecskemétiek legjobbja a Gönczi Imre –Bogdanovics Endre pár ellen. Ebben a csoportban szerepelt két vegyes páros is, amelyek összecsapását a pesti Sallai Anikó-Radnóti György duó nyerte.

A szuper kategória győztesei

A szuper kategóriában 10 pár nevezett, ahol a végső győzelmet a Ludányi Zoltán- Szabó Zoltán / Gyöngyös- Nyíregyháza / páros szerezte meg, akik az így nyert pontok alapján a pontverseny éléről várhatják a budapesti döntőt. A második az idén először induló pesti vállalkozók párja Juhász István- Teimel Zsolt lett. Harmadik helyen végzett a helyiek reménysége, a 13 éves Bíró Melinda, aki már nemzetközi korosztályos versenye is letette a névjegyét. Párja a pesti ügyvéd Dr Tárczy György volt. A másik harmadik helyet a helyi Orosz Béla – Vasas László páros szerezte meg.

Az ünnepélyes eredményhirdetéskor a díjakat Gönczi Imre adta át. Minden egyes első helyezett páros serleg míg a helyezettek gyönyörű érmek díjazásban részesültek. Köszönet illeti  a Manager Open egész éves versenysorozata támogatásáért a KPMG- t, a Parfüm Line Kft-t, a Viszlo Transz Kft-ét , a Foxtront , a Béres Rt-t, a Danubius Hotels Zrt-ét , a Panyolai Pálinkát, az Extrametal , a Panda Security Kft-ét,a Preciosa ékszer manufakturát a Piac&Profit-ot valamint a Pauker Nyomdát. A verseny alkalmából  több résztvevő is jelezte indulását az idei Manager Open szezonzáró versenyére, a szeptember 29 én a budai Park Teniszklubban megrendezendő viadalra.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo