Garantáltan megéri

A vállalkozások döntő többsége a bankokhoz fordul, amikor pénzügyi biztosítékot kell benyújtania egy-egy pályázathoz, vagy az adóhatóság felé. Pedig a jogszabály lehetővé teszi, hogy az Európai Unióban székhellyel rendelkező biztosító társaság adjon kötelezvényt, lényegesen alacsonyabb fedezet mellett, mint amit a bankok kérnek.

A gazdasági élet bármely területén szükség lehet olyan pénzügyi biztosítékra, amely a vállalkozók részére kötelezettségvállalást jelent saját pénzügyi biztonságuk vagy a törvényi előírások miatt. Az Officium Generale Első Magyar Adó és Vámbiztosíték Kft. célja, hogy a cégek – akár nagy-, akár kis-, közepes vállalatok – a pénzügyi és biztosítási problémáikra a legjobb megoldást kapják.

Ledniczkyné Bárány Erzsébet

– Vám-, adó-, jövedéki vagy pályázati garanciáknál a bankok nemritkán 150–200 százalékos ingatlanfedezetet kérnek a vállalkozástól, ami sok cég számára szinte teljesíthetetlen. Ezzel szemben a bankgaranciával egyenértékű biztosítói kötelezvényhez harmincszázalékos óvadéki szint elegendő, ami lehet készpénz vagy bankgarancia. Egy 100 millió forintos bankgarancia esetében a 150–200 millió forintos fedezettel szemben a biztosítónál mindössze harmincmillió az elvárás, ha egy cég pénzügyi mutatói rendben vannak. Azaz a vállalkozásnak nincs adótartozása, és kellőképp likvid – mondja Ledniczkyné Bárány Erzsébet, az Officium Generale ügyvezető igazgatója.

A lényegesen kedvezőbb feltétellel elérhető megoldás mégsem terjedt el széles körben. A NAV által elvárt biztosítékok mintegy 1200 milliárd forintos piacának 70–80 százalékát adják a bankgaranciák, és csak a fennmaradó hányad a biztosítói kötelezvény. A szakember szerint ennek az egyik lehetséges oka, hogy minden vállalkozás rendelkezik bankkapcsolattal, többségük hitel- és bankgarancia-kerettel is az ügyfélminősítés alapján. Ezért automatikusan ott veszik igénybe a szolgáltatást. Ugyanakkor a pénzintézet számára is kedvezőbb lenne, ha együttműködik a biztosítóval, hiszen így csökken a kockázata. A vállalkozás pedig azért jár jól, mert lényegesen kisebb fedezetet kér a biztosító: nincs szükség árbevétel-engedményezésre, sem az ingatlanvagyona megterhelésére. Igaz, a bankok havidíjas konstrukciójával szemben a biztosítók évente előre kérik a kötelezettségvállalás árát – éves szinten a két összeg közel ugyanannyi – mindaddig, amíg fennáll a garancia. Pályázatok esetében ez a fenntartási időt is érinti, míg a hatósági engedélyekhez évente, folyamatosan kell megújítani a szolgáltatást.

Az Officium Generale 2011 óta segíti a vállalkozásokat a számukra leginkább megfelelő biztosítási konstrukció kialakításában, nem csak a garanciaszolgáltatáshoz kapcsolódóan.

Officium Generale Első Magyar Adó és Vámbiztosíték Kft.
E-mail:
Telefon:
+36 (30) 737-3358
– Miközben elvégezzük a garanciához szükséges pénzügyi átvilágítást, komplexen felmérjük a cégek biztosítottságát is. Komoly tapasztalatokkal rendelkezünk a felelősségbiztosítások és az egyre népszerűbb öngondoskodást segítő nyugdíj- vagy egészségbiztosítások terén is. Az ügyféligények alapján olyan csomagot állítunk össze, amely a cég mérete, tevékenysége és a munkavállalók élethelyzete alapján a lehető legtöbb biztosítási igényre válaszol kedvezőbb áron, mint ha a vállalat termékenként vásárolná meg a szolgáltatásokat – mutat rá az ügyvezető igazgató, és hozzáteszi: mi nemcsak megkötjük a szerződést, hanem ha kell, a sokszor jelentős adminisztrációs terhet jelentő, buktatókkal teli kárügyintézést is elvégezzük.

A családi cégben anya és lánya, Ledniczky Katalin Ágnes együtt viszi az ügyeket. A két generáció együttműködésének köszönhetően a tapasztalat és friss tudás az Officium Generale Kft.-ben egyaránt az ügyfelek rendelkezésére áll.

– Közösen keressük a jó megoldást, legyen szó hagyományos konstrukcióról vagy egészen új igényről. Mindig az igényből indulunk ki, egyrészt, hogy a garanciát kérő szervezet mit vár el az ügyféltől, és hogy a vállalatnak milyen biztosítási termékre van szüksége a biztonságos ügymenet és a munkavállalói élmény fenntartása érdekében – teszi hozzá az édesanya, Ledniczkyné Bárány Erzsébet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo