Flottaszerviz kötöttségek nélkül

 

A céges autóflotta fenntartásában az üzemanyag mellett a legnagyobb költségrészt a szervizeltetés jelenti. Mégis van mód arra, hogy kötöttségek nélkül úgy csökkenthessük az erre szánt összeget, hogy a szervizeltetés minőségén jelentősen javítsunk.

– Minden márkával, személy- és kishaszon-gépjárművekkel is foglalkozunk – mondja Marx Károly, a Speedy műszaki igazgatója. – A szervizeinkben elérhető központi nyilvántartásunk segítségével minden ügyfelünk gépkocsijainak a szerviztörténete nyomon követhető. Rugalmasan, egyedi igényeket figyelembe véve tervezhető minden gépjármű szervizelése. Ebben segítséget nyújtunk ügyfeleinknek azzal, hogy bármilyen karbantartási vagy javítási munkálat során ingyenes és teljes körű felmérést készítünk a gépkocsi állapotáról, így az ügyfél előre felkészülhet az esetlegesen szükséges javítási költségekre is. Mivel a Speedy munkatársai nem órabérben dolgoznak, hanem az egyes feladatokra előre megszabott, nyilvános ártáblázat alapján, így a teljes költség előre tudható, meglepetések nélkül. Ettől függetlenül ingyenes árajánlatot is készítünk ügyfeleinknek – teszi hozzá a műszaki igazgató.

Miért érdemes a Speedyt választani?
A vásárlók 80-85 százalékának azonnali megoldást nyújt, köszönhetőn a szervizekben kialakított alkatrészraktáraknak.
Különleges kedvezményekkel és rendszeres akciókkal további előnyökhöz juttatja a vásárlókat.
Az ügyfelek kulturált körülmények között várakozhatnak, a munkaterülettől üvegfallal elválasztott helyiségből szemlélhetik a javítást.
Flottapartnerek semmilyen elkötelezettséggel nem tartoznak a cégnek.
A Speedy a szervizeiben több beállással várja ügyfeleit.
Gumiabroncs-szerelésen kívül fékrendszer, futómű, lengéscsillapító, kipufogórendszer javításával, klímával, vizsgára felkészítéssel és időszakos szervizeléssel is foglalkozik.
A Speedy Mobil Gumiszerviz a legkényelmesebb megoldást nyújtja ügyfeleinek: az általuk kiválasztott helyszínen cseréli le gumiabroncsaikat.
Bejelentkezés nélkül fogad, ingyenes átvizsgálást és árajánlatot ad a szükséges javításokról, a meglévő szervizkönyvet vezeti, ügyfelei autójának garanciája nem vész el!
Amellett, hogy a Speedy garanciát vállal a szervizelésre, lehetőséget nyújt ügyfeleinek arra, hogy akár személyesen is végigkövethessék a munkálatokat. Ez semmilyen esetben sem tarthat órákig, a szervizek minden esetben másfél órán belül elvégzik a szükséges javításokat. Marx Károly kiemeli: a hálózat minden szervizében a munkafolyamatok kialakításánál a megbízhatóság mellett a legfontosabb szempont a gyorsaság és a gördülékenység volt.

– Akármilyen gonddal is jön be az ügyfél, bejelentés nélkül, azonnal fogadjuk. Többek között ezt szolgálja az a tény is, hogy minden szervizben egyszerre öt gépjárművön képesek szakembereink párhuzamosan dolgozni. Ha akár az út szélén reked is ügyfelünk, ügyfélszolgálatunkon keresztül kapcsolatba léphet a legközelebbi szervizünkkel, ahonnan vontatóval érte mennek. Ha a javítás garanciális, akkor természetesen mindez ingyenes – emeli ki a műszaki igazgató.

A cég eredeti koncepciójához a Speedy 30 év tapasztalataira épülő szakmai tudásanyaga és kiemelkedő ügyfélkezelése társul. A középpontban az ügyfél, a vevői igények minél magasabb szintű kielégítése áll, ezt szolgálja a speciális szaktudás, a modern berendezések és a versenyképes árak. A szervizekben legmodernebb berendezéseket, világszínvonalú alkatrészeket és kenőanyagokat használnak. Magyarországon jelenleg tíz szerviz van – hat Budapesten, négy vidéken –, és hamarosan megnyílik egy Győrben. Az egész magyarországi Speedy szervizhálózat immár Európa legnagyobb márkafüggetlen autószerviz-hálózatának, a Kwik Fit csoportnak a tagja. Az elkövetkező hónapokban az összes Speedyszerviz Kwik Fit szervizzé alakul át. Az arculatukban megjelenő változások már most láthatóak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo