Fájó pontunk a szabadság! Az idegenforgalom átrendeződése

Nem túlzás, ha azt mondjuk a válság első üzleti áldozata az idegenforgalom! Az ágazat összes területe zuhanórepülésbe indult az elmúlt hetekben, és még a legjobb szakemberek is csak óvatosan mernek nyilatkozni a jövőbeni károk nagyságáról. A válság egyfajta tisztítótűz, melyben lesznek olyan cégek, akik elvéreznek, lesznek olyanok, akik túlélik, és lesznek olyanok, akik felemelkednek. Ami biztos, hogy a fogyasztók hatékony elérése most kiemelt jelentőségű.

„Emberi szempontból tragikus, ami történik a világban, ehhez kétség sem fér! Ahol védtelen emberek halnak meg, ott még a legjobb üzletemberek is lefagynak és nagy szemekkel szemlélik a világot. Azt is tudni kell viszont, hogy ez a helyzet mindig kedvez az új megoldásoknak, hiszen a hagyományosan használt szolgáltatások nem fognak működni!” – kezdte az értékelést Pintye Krisztián, a Hound Advertisements alapítója.

Pintye Krisztián

Az biztos, hogy az idegenforgalomnak fel kell készülnie egy soha nem látott mértékű csendre, majd egy gyökeres újra építkezésre. A szállásfoglalások drasztikus ütemben törlődtek az elmúlt hetekben és a legnagyobb hotelektől kezdve az AirBnB lakástulajdonosokig mindenki hatalmas veszteségeket könyvel el.
„Nem könnyű a jelenlegi helyzet semmilyen újonnan induló médiafelületnek, mint ahogy a HOUNDADS-nek sem, viszont a döntéshozók új megoldások iránti befogadóképessége drasztikusan megnövekedett az elmúlt hetekben, és nyilván ez kedvez arra, hogy egy intenzívebb jövőben jelentős szerepet kapjunk a piacon”- folytatta az ügyvezető.
A Hound Advertisements egyike lehet az újjáépülést segítő megoldásoknak. A speciális üzleti koncepció első körben az AirBnB közönségét célozza meg, és a szállások falain elhelyezett, speciális prémium felületen történő kommunikációval nyit új teret ennek a kiemelten fizetőképes keresletnek a megszólításához. Mivel a kommunikáció direktben történik, egy lokális üzlet forgalmát épp úgy tudják a felületeken elhelyezett hirdetések növelni, mint egy nagyobb hálózattal rendelkező vállalkozás vagy nemzetközi cég ügyfélkörét bővíteni, igen fontos szerepet játszhat egy új típusú kommunikációs munka kialakításában. Ma már Budapesten több, mint 500 lakással állnak szerződéses kapcsolatban, ami tekintettel a prémium színvonalú szállások mennyiségét, igen nagy részarányt biztosít a teljes szállás kapacitásból.

„A HOUNDADS speciális több területen is. Egyrészt a szállásokon elhelyezett felületek egyedi megjelenésével egyértelműen figyelemfelkeltők, ugyanakkor illeszkednek a szállás minőségi kialakításához.” – mondja az alapító.
Az elkövetkezendő két-három hónapra mindenképpen a „csend” lesz jellemző az iparágban, és a szakemberek véleménye szerint június-júliustól kezdődhet bizonyos országokban egy lassú építkezés.

Fontos, hogy ebben a csendes időszakban az emberek, a potenciális utazóközönség, a mi célcsoportunk nagyon sok időt tölt majd otthon a gép előtt, és sokak gondolatában a szabadság, az utazás játssza majd a főszerepet. Az okos üzletemberek kihasználják ezt a periódust, és egy intenzívebb befogadóképesség mellett kommunikálhatnak most a leendő vásárlókhoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy már most meglépjük a későbbre tervezett fejlesztésünket, melynek központi eleme a Facebook behozatala a kommunikációs csomagba. A potenciális utazókat már az utazás előtti hónapokban, egy speciálisan szűrt, nagyon szűk célcsoporthoz, a valóban magyarországi utazást tervezőkhöz tudunk szólni, így összekötjük a szállásokon található felületek hatását egy virtuális „meggyőzéssel” is. Eredetileg is nagy fantáziát láttunk ennek a csomagnak az alkalmazásában, de úgy gondolom, hogy a mostani helyzet egyértelművé tette számunkra ennek szükségességét!”
Az biztos, hogy az idegenforgalomban az elkövetkezendő hónapok az üzleti koncepciók teljes újra gondolásáról szólnak majd. Az új irányokat pedig mindenképp időben el kell kezdeni kommunikálni. Sokan számítanak arra, hogy a most tartó szünet után, a teljes bezártságból az emberek amint lehet utazni fognak. És az idegenforgalomnak erre kell majd felkészülnie, hiszen a vásárlókat az egyik legérzékenyebb pontjukon támadja meg a helyzet. Ezt a pontot pedig szabadságnak hívják!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo